Lapszemle

József Attila Óda című költeményéről, a 120 éve született Marton Máriáról, a vers ihletőjéről közöl részletes beszámolót a Kortárs folyóirat márciusi és áprilisi száma.
Bálint Endre irodalomtörténész tanulmánya elsősorban a költő és a múzsa találkozásáról szó, de nagyon sok minden kiderül arról az 1933-as lillafüredi írótalálkozóról, melynek köszönhetően megszületett a híres szerelmes vers. Nemcsak irodalomtörténeti, de helyismereti szempontból is érdekes és hasznos olvasmány ez a kétrészes írás.
A Kortárs című folyóirat is jár a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba. A központi épületben keresse az I. emeleten, a lépcsővel szemben az irodalmi és művészeti lapok között!    

 

Papszentelés Sajópálfalán címmel közöl tudósítást a Görögkatolikus Szemle áprilisi száma arról, hogy Atanáz püspök február 26-án áldozópappá szentelte Figeczki Gábort Sajópálfalán. Egy másik írás a fiatalok Sajópálfalán tartott nagyböjti lelkigyakorlatáról szól. Az ottani program keretében – az előadások, beszélgetések, közös imák mellett – minden résztvevő egyedül járta végig az imaösvényt, figyelve Istenre, önmagára és a természet szépségére. „Leírhatatlan lelki békét éreztem a séta alatt oda-vissza, és az ösvény végén található kis kápolnánál is” – írja beszámolójában Tyukodi Zóra. Folytatás a Görögkatolikus Szemlében.
Ez a lap is jár a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba. Keresse az I. emeleti folyóirat-olvasóban!

 

Újrafogalmazott hagyományok – Matyó, zen, generációk címmel közöl riportot a Nők Lapja 2022. március 2-i száma.
„Harmadik gyerekének tekinti Váczi Rozi a Matyodesign családi vállalkozást, ami tízéves fennállása alatt megújított egy több száz éves hagyományt, és egyre több hímzőasszonynak nyújt megélhetést. Ők hímzik nekünk a maszkokat, ruhákat – aranyszállal, szeretettel" – írja a tardi történet bevezetőjében a cikk szerzője, Koronczay Lilla. Folytatás a Nők Lapjában.
Ez a lap is jár a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba. A központi épületben keresse az I. emeleti folyóirat-olvasóban!

 

 

A világsztárokkal forgató csodagyerek címmel a Miskolcon élő, de gyakran Budapestre utazó Balla Riana Emma gyermekszínészről közöl riportot a Nők Lapja 2022. március 2-i száma.
„Balla Riana Emma a színészet és az operett szerelmese, énekel – nem is akárhogyan –, nemzetközi versenyeket nyer, első rövidfilmjét indítja filmfesztiválokon, miközben mintegy mellesleg világsztárokkal forgat, akár netflixes sorozatokban is. Egy felnőttnek is dicsőségére válna ennyi minden, nemhogy egy tízéves gyereknek. De a miskolci lány óvodás kora óta készen áll meghódítani a világot” – írja a bevezetőben az írás szerzője, Hartinger Emese. Folytatás a Nők Lapjában.
Ez a lap is jár a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba. A központi épületben keresse az I. emeleti folyóirat-olvasóban!

 

Kéktúra a Föld gyomrában címmel közöl riportot a Természeti Magazin 2022. márciusi száma az Országos Kéktúra Aggtelek és Jósvafő között barlangban is teljesíthető szakaszáról. „A közel hét kilométeres túra során az éltető fényt és az emberi léptékeket magunk mögött hagyva egy olyan világba csöppenünk, ahol látszólag megállt az idő. Pedig zajlik itt az élet, csak nagyon más ritmusban” – olvashatjuk a cikk bevezetőjében. Mivel ennek a lapszámnak a központi témája a Föld alatti világ, több bükki barlangról is találunk írást a Turista Magazinban.
Ez a lap is jár a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba. A központi épületben keresse az I. emeleti folyóirat-olvasóban.

 

Hór-völgy – Téli túra a Bükk leghosszabb patakvölgyében címmel 10 oldalas, színes fotókkal illusztrált beszámoló jelent meg a Turista Magazin 2022. februári számában. Írta: Joó Annamária, fotók:Magócs Márton.
„Érdemes bakancsot húzni a hidegben is, mert ilyenkor télen egészek különös élmény az erdőt járni. Az ország egyik leghosszabb völgyében gigantikus mészkősziklák, púpos kőtömbök, mészégetők, üveghuták, rejtekadó barlangok között kanyarog a túraösvény és a bringaút, de az Ódorvár sziklakiszögellésének körpanorámája mindent visz. Télen az menjen a Hór-patak völgyébe túrázni, aki teljesen ki akar kapcsolódni” – olvashatjuk a bevezetőben. Bővebben a Turista Magazinban.
Ez a lap is jár a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba. A központi épületben keresse az I. emeleti folyóirat-olvasóban!

 

A színes város, Kazincbarcika címmel közöl 8 oldalas, 15 színes fotóval illusztrált cikket a borsodi Kolorcityről a Földgömb című folyóirat 2022. évi első száma.
„Nem tévedés: Kazincbarcika! A város ugyanis 2011-ben, helyi igényekre alapozva, külső, szakértői támogatással megfogalmazott egy szlogent, miszerint Kolorcity lesz belőle! Mosolyoghatnánk, de ha beütjük a város nevét a keresőbe, meg fogunk lepődni! A városmarketing a gondos, közösségi alapú városfejlesztéssel együtt csodákra képes” – olvashatjuk a cikk bevezetőjében. Bővebben a Földgömbben.
Ez a lap is jár a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba. A központi épületben keresse az I. emeleti folyóirat-olvasóban!

 

Kováts Dániel: Hű valék – ezzel a címmel jelent meg az Anyanyelvápolók Szövetsége lapjában, az Édes Anyanyelvünk 2022. februári számában a Kazinczy Ferenc munkásságát bemutató, Kováts Dániel által írt, szerkesztett hangjátékról szóló írás.
Az elemzett irodalmi mű keretjátéka szerint középiskolások készülnek egy országos versenyre, és így kerülnek elő a bemutatott Kazinczy-írások. A dramatikus műnek, a CD-melléklettel megjelent kiadványnak köszönhetően olyan érzése lehet az embernek, mintha most is ott tevékenykedne széphalmi birtokán Kazinczy – fogalmazta meg a kritika szerzője, Juhász Zoltán András. Összegzésképpen írja:. „Az igényes szövegválogatás, a játékos és művészi megszólaltatás, a képes anyag választékossága és a zenei részletek autentikussága hozzásegíti a 21. századi olvasót, hogy egyre jobban megértsük a régi mestert, és szavait cselekedetekké formálhassuk.”
Az Édes Anyanyelvünk című folyóirat is jár a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba. A központi épületben keresse az I. emeleten!

 

Keresztelő Szent János képe Baktakéken címmel közöl részletes elemzést a Görögkatolikus Szemle 2022. januári száma, az írás szerzője: Terdik Szilveszter művészettörténész.
„Az Előhírnök tiszteletének viszonylag kevés önálló, régi művészeti emléke fedezhető fel templomainkban. Mivel az Eperjesi Egyházmegye az ő védelme alatt áll, az egykor odatartozó településeken azért van egy-két izgalmas emlék. Abaúj vármegye része volt Kétty (ma: Baktakék) település, ahol a görögkatolikus templomban egy nagyméretű, a Keresztelőt ábrázoló kép maradt fenn” – kezdi írását a szakember, majd következik az egyoldalas bemutatás, a szöveges elemzéshez színes képet is csatoltak a festményről.
A Görögkatolikus Szemle is jár a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba. A központi épületben keresse az I. emeleti folyóirat-olvasóban!

 

„Nagyobb állat, mint a hangya” címmel jelent meg a Magyar Narancs 2022. január 20-i számában a Béres Attila rendezővel, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával készült interjú.
„Egy művészeti tanáccsal együttműködve vezeti a Miskolci Nemzeti Színházat, amelyet ma az ország egyik legjobb színházaként tartanak számon. Pályája alakulásáról, mesteréről, Székely Gáborról, az SZFE-ről beszélgettünk, de szóba került a politikai befolyásolás kérdése mellett Ókovács Szilveszter és a vidéki operatársulatok közötti vita is” – olvashatjuk a bevezetőben. Hogy az írás címében szereplő hangyánál melyik állat lehet a nagyobb, és miért is beszél erről Béres Attila, ahhoz végig kell olvasni a Magyar Narancsban megjelent teljes interjút.
Ez a lap is jár a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba. A központi épületben keresse az I. emeleti folyóirat-olvasóban!

 

Pages

Subscribe to Lapszemle