Ózdról – Brnóból – a Kortársban

Nálunk (?), Ózdon (?) címmel jelent meg az ózdi születésű, de a csehországi Brnóban élő Haklik Norbert írása szülőföldjéről a Kortárs című irodalmi lap 2018/11. számában.
„Az az Ózd, amelyikben a gyermekkorunkat töltöttük, már nem létezik…” – írja a szerző, de nem hiánylistát készít vagy a múltat siratja, hanem tényekre alapozva, szelíd humorral fűszerezve mutatja be az egykor volt várost, a szülőhelyét. A gyermekévek, az iskolai, családi emlékek mellett megidézi Ózd és a környék nevezetességeit, mesés történeteit, legendás hőseit. Az írásból kiderül, hogy már 15 évesen, gimnazistaként Szolnokra került, majd Budapesten tanult és dolgozott, 2006-ban Csehországba költözött, de most is Ózdra megy haza. „Nekem mondod ózdinak, hogy talpa van a ródlinak?” – jegyzi meg büszke ózdiként. Minderről bővebben a Kortársban.
Ez a lap is jár a II. Rákóczi Ferenc Megyei s Városi Könyvtárba. A központi épületben (Miskolc, Görgey A. u. 11.) keresse az I. emeleten az irodalmi folyóiratok között!