Akiért útra kelt a Társaság – két jeles nap Miskolcon

Története során először hagyta el a fővárost a Kisfaludy Társaság 1911-ben: Miskolcra jöttek a neves irodalmárok Lévay József kedvéért. A különleges eseményről október 17-én, szerdán du. fél 5-től hallható előadás a Szabó Lőrinc Könyvtárban.

„Lévay József a jövő, 1912. évben már társasági rendes taggá választásának ötvenedik évfordulóját tölti be” – ez volt az ok, amiért a Kisfaludy Társaság „legidősebb tagja és dísze” tiszteletére jubiláris ünnepet szervezett. Az ötletet Beöthy Zsolt elnök vetette fel, javasolva azt is, hogy figyelembe véve Lévay életkorát (86 éves volt ekkor), a tiszteletére tartandó ülést Miskolcon, a költő lakóhelyén rendezzék meg.

A tagok támogatták az indítványt és határozat született a jubiláris ünnepség helyszínéről. Az 1836-ban alapított Kisfaludy Társaság történetében így első ízben fordult elő, hogy ülését nem a fővárosban tartotta meg. A napot pedig a költő születésnapja jelölte ki. Bár valójában két napról volt szó, ugyanis 1911. november 18-án díszbe öltözött a város és színházi díszelőadással köszöntötték a költőt, majd másnap megérkeztek a Társaság tagjai – többek között Ábrányi Emil, Benedek Elek, Beöthy Zsolt, Kozma Andor, Rákosi Jenő –, és a Korona dísztermében elkezdődött az ülés…

A két nap eseményei jó rekonstruálhatók az 1912-ben megjelent Lévay Emlékkönyv – a költő Kisfaludy-Társasági tagságának ötvenedik évfordulója alkalmából című kötetből és a korabeli lapokból. A tények mellett sok érdekességgel is szolgál a Lévay József Centenáriumi Emlékprogram (2015–2018) keretében zajló ismeretterjesztő előadássorozat utolsó előtti programja, amikor Turbucz Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár munkatársa A Kisfaludy Társaság és az 1911-es Lévay-ünnep címmel tart előadást a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár előadótermében, október 17-én, szerdán 16.30-tól.