Kassai szerző eredeti színjátékai 

E havi könyvritkaságunk egy mára már elfelejtett „helyi szerző” – ügyvéd, bíró, színműíró és műfordító – 1836-ban Kassán Werfer Károly Nyomtató Intézetében megjelent műve: Kliestinai Klestinszky László' eredeti színjátékai című gyűjteményének első kötete. (A boszszúló kard, szomorú-játék 4 felv., Ágnes, az árúlóné, víg-játék 1 felv., A titok, érzékeny játék 3 felv., A koczka vetés, vitézi néző játék 2 felv., mind előadattak Kassán; utóbbi Rozgonyban 1833. febr. 13. műkedvelőktől is előadatott.) A második kötetre 1837-ben hirdetett előjegyzést, de pártolás hiányában, sajnos, nem jelent meg.

Klestinszky László 1809-ban született Kassán, az iskoláit is a szülővárosában végezte. 1832-ben ügyvédi oklevelet szerzett. Megyei szolgálatba lépett és 1838-ig tiszteletbeli alügyészként szolgálta a megyét. Az 1842-es tisztújításkor megyei aljegyzőnek és a magyar irodalom terén szerzett érdemeiért, Dessewffy József gróf ajánlatára, táblabírónak nevezték ki. A csőd- és árvatörvényszék rendes jegyzője és a bűnfenyítő törvényszék rendes bírája is volt. Hivatalainak ritka pontossággal és lelkiismeretességgel felelt meg. A megye több ízben tiszteletdíjjal jutalmazta meg. 1848-ban megválasztották megyei bizottmányi tagnak és a honvédelmi bizottmány jegyzőjének.
A szabadságharc bukása után újra ügyvéd lett. Az 1860-as megyei tisztújításkor tiszteletbeli tiszti főügyész és bizottmányi tag lett. Az 1861. évi városi tisztújításkor törvénykezési negyedik tanácsnoknak és 1867-ben első tanácsnoknak, 1870. október 13-án pedig városi főbírónak és törvényszéki elnöknek választották, mely állását 1872. január 1-ig viselte. Élete utolsó napjait Kassán töltötte; míg ereje bírta, látogatója volt a színháznak, melyben 1883. november 22-én ötvenéves írói jubileumát is megünnepelte. 1889. szeptember 30-án a kassai közkórházban meghalt.
Klestinszky László az 1830–1840-es években a Felvidéken magyar nyelvű műkedvelő társaságokat szervezett, ezáltal terjesztette a magyar nyelvet. Népszerűségével és tekintélyével elősegítette a magyar színészetet. Színdarabjai nagy sikert arattak, ezért még az elsőrendű színészek és színésznők is jutalomjátékukra tőle kértek színdarabokat. Lelkesedése oly határtalan volt, hogy amikor egy-egy városban már csökkent a pártfogás, elment a Kassa környékén levő színtársulatokhoz és műkedvelőként maga is fellépett, megtöltve a színházat. Hatalmas termetével, erőteljes hangjával, férfias szép alakjával és beszédes, kifejező arcával a hős jellemszerepeket játszotta, és a hírneves nagy színészek mellett is megállta a helyét. Játszott Dérynével és Egressy Gáborral is.
A könyvtárunk tulajdonába került könyvritkaság az eredeti papírkötéses példány keménytáblás változata. Budapesti könyvárverésen sikerült vételi megbízással megvásárolni.