Könyves napok, internetes ajánlások

A 91. Ünnepi Könyvhét 2020. júniusi rendezvényeit karanténba szorította a koronavírus. A miskolci Erzsébet tér most nem változik könyvtérré, és a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár is csak részlegesen tart nyitva. De a könyvtár honlapján és közösségi oldalán rendhagyó könyvnapokat tartunk.

Az írók, költők, könyvkiadók az idén is készültek az ünnepi könyvhétre. Néhány újdonság ugyan késik, de lassan beindul az élet a könyvkiadás minden területén, és rövidesen kézbe is vehetjük az összes újdonságot. Ezek közül elsősorban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő alkotók újabb műveit mutatjuk be honlapunkon. A könyvismertetések mellett különböző játékokkal, visszaemlékezésekkel, képösszeállításokkal igyekszünk felidézni a korábbi könyvhetek hangulatát, és felhívni a figyelmet a könyvre, az olvasásra.
Azt ma még nem tudjuk, mikor lehet majd nagyobb tömeget vonzó szabadtéri rendezvényt vagy zárt térben könyvbemutatókat tartani. Pedig a személyes találkozások nagyon fontosak lennének. Ahogy azt annak idején Supka Géza, a könyvhét megálmodója megfogalmazta: „Az évnek egyik napján (...) az ország minden városában és falujában könyvnap rendeztessék, amely (...) az írót és a közönséget közvetlen kontaktusba hozza egymással, hogy ezen a napon egyszer egy évben a könyvírás és a könyvkiadás művészete is kimenjen az utcára, éspedig ingujjban, közvetlen, bohém formában.”
Ha a járványveszély elmúlik, ha már nem kell a fertőzéstől tartanunk, természetesen lesznek majd könyvtári kötetbemutatók, ahol találkozhatnak az írók és az olvasók, és természetesen dedikáltatni is lehet az új könyveket.

Fekete István 120
Könyvajánló: A gondozónő, Bátorligeti Mária regénye

Könyvajánló: Nemes P. Ferenc kisregényei
Könyvajánló: Kégl Ildikó novellái
Könyvajánló: Milli és Rémi újabb csavargásai Miskolcon