Kultusz és felejtés

Kultusz és felejtés – Lévay József irodalmi és társadalmi státusza. Ezzel a címmel jelent meg dr. Porkoláb Tibor egyetemi docens könyve, melynek bemutatója április 27-én, csütörtökön du. 4 órától kezdődik a Szabó Lőrinc Könyvtár előadótermében. A kötet fontos eredménye a 2015-ben kezdődött Lévay József Centenáriumi Emlékprogramnak. 

A bemutatón a szerzővel Fazekas Csaba egyetemi docens beszélget. Kultusz és felejtés – dr. Porkoláb Tibor egyetemi docens könyvének címe Lévay irodalmi sorsát tükrözi. Saját korában intézményes elismertségben volt része, ám az irodalomtörténet-írás csak a „népnemzeti iskola” kismestereként, tisztes, de izgalmat nem jelentő „iparosként” tartja számon. A valós irodalmi teljesítmény és a kortársi hivatalos elismertség között feszülő ellentmondás ma is magyarázatot kíván.

Ezért a kötet Lévay-kultusz című fejezetében a szerző arra keresi a választ, milyen tényezők alakíthatták irodalmi és társadalmi státuszát, befolyásolhatták a korabeli közvéleményt annyira, hogy az kultikus magasságokban emelje a költőt. A Lévay-archeológia című fejezet pedig nemcsak feltárja az életmű elfeledett, illetve eddig ismeretlen rétegit, hanem megvizsgálja az azokhoz kapcsolódó közösségi pozíciókat is. Így a költőt társadalmi jelenségként vonja érdekfeszítő vizsgálat alá.

A Lévay József Centenáriumi Emlékprogramról Az emlékprogram keretében négy miskolci intézet fogott össze annak érdekében, hogy felmérjék és közzétegyék mindazt, ami Lévay József személyéhez vagy munkássághoz kötődik, és Miskolcon fellelhető – a Miskolci Egyetem BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Levéltár, a Herman Ottó Múzeum, és természetesen a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Lévay József Muzeális Könyvtára.

Az emlékprogram komoly tudományos munkára épül – ám a résztvevő intézmények célja, hogy minél több ismeretet, érdekességet eljuttassanak a nagyközönséghez is. Ezért az érdeklődők ismeretterjesztő-helytörténeti előadássorozat keretében ismerkedhet meg nem is annyira Lévayval, mint a Lévay-korabeli Miskolccal. Természetesen mindig a költő felől tekintve a témára. A sorozat ősszel kezdődik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Lévay József és Szabó Lőrinc Könyvtárának közös otthonában, a Mindszent tér 2. száma alatt.